Győzelem a Soroksár-DMTK ellen is!

2016.10.12 20:16

FSzSE - Soroksár-DMTK    35-25 ( 17-13 )

Gólszerzők:  Szabó A. 7, Wiedemann 6, Bakó 5, Bócz 5, Boros 4, Keglovits 4, Nagy G. 3, Ihász B. 1 ill., Kovács M. 8, Kalmár 6, Piróth 5, Szabó D. 4, Bárdos 2
 
ARév elleni győzelemet meglovagolva igyekeztünk tovább növelni pontjainak számát. Ellenfelünk a kissé átalakult Soroksár volt. Minőségi távozók mellett a sérültek hiánya is meglátszott a kispad hosszúságán ellenfelünknél. Bár nálunk is Szabó Gábor, Maczinkó Zsolt, Bita Feri és Stefán Józsi hiányzott de azért érezhetően hosszabb volt a kispadunk minőségben. A vezető gólt a világoskék szerelésben játszó vendég csapat szerezte még az első percben. A válasz két perccel később érkezett Bócz Laci jóvoltából, és igaz ismét gólt kaptunk, de aztán Szabó Andris gyors egymásutánban szerzett két góljával már átvettük a vezetést. Sőt a kilencedik perc elején már 5-3 volt a javunkra. Sajnos három perc rövidzárlat miatt hirtelen egy gólos mínuszban voltunk már. Ezt követően váltottunk védekezésben aminek köszönhetően nyolc percig nem kaptunk gólt. Ráadásul Wiedemann hetese mellett Bakó Krisztián és Bogyó is betalált, ő kétszer is így már három gólos differencia alakult ki. Ez a két- három gól meg is maradt az utolsó öt percre is. Ekkor három gyors gólt szerezve öt gólra nőtt az előnyünk, amiből négy meg is maradt az első félidő végéig.

A második felvonás ismét kapott góllal indult a számunkra és egy gyors gólváltással. Ezt követően aztán 10 percig kapott gól nélkül játszottunk, nagyban köszönhetően Csortos Gyulának aki ebben az időszakban három hétméterest is hárított. Ráadásul Boros Sanyi három gólt is lőtt egymás után amit Bócz Laci, Nagy Gabi és a csapatunkban első gólját megszerző Ihász Bálint is megfejelt egy-egy találattalt. Kilenc gólosra duzzadt az előny több mint negyed órával a vége előtt és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a két pont sorsa. Igaz két alkalommal még visszajött hét találatig a Soroksár, de az 52. percben már 12 gól volt az előnyünk, ami a legnagyobb különbség volt a mérkőzésen. Itt ki is engedtünk már kissé várva a találkozó lefújását ami meg is bosszulta magát, ahogy lenni szokott. 1-5 - ös szériát produkált a csapat így tíz gól alá ment a különbség. A végén aztán két gólt még szereztünk így 10 gólos sikert aratva nyertük meg a mérkőzést.

Vissza

Elérhetőség

FSzSE - Férfi Kézilabda

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode