Vasárnap a Soroksár ellen lesz lehetőség a javításra
2015.04.08 08:56
A tavaszi szezon négy mérkőzéséből kettőt nyertünk, kettőt elveszítettünk. A két győzelmünk alkalmával okos, tudatos és jó játékkal rukkoltunk elő. A két vereségünkből az egyiken ( KR SE ) szörnyen kézilabdáztunk és ezzel sokat veszítettünk. A másik vereségünk ( PSK ) egy győzelemmel ért fel, hiszen harcosan és jól játszottunk és csak egészen a végén dőlt el a találkozó. A maradék találkozókon egyértelműen csak a győzelem elfogadható, így a soron következő Soroksár ellenni is.
Ellenfelünk tavasza nem túl fényes, nem szereztek még pontot. Ráadásul négy sima vereséget tettek zsebre. A kiesés elől menekülnek, így természetesen mi számítunk a mérkőzés esélyesének. Ősszel egy gyenge első félidő után egy gyors játékot játszva a második játékrészben könnyed győzelmet szereztünk. A mérkőzésről bővebben ITT
A vasárnapi találkozón valószínüleg győzelmi kényszerben leszünk, hiszen a jelenleg egy ponttal előttünk álló Rév TSC a kieső helyen tanyázó MÖSE ellen lép pályára ma hazai pályán és vélhetően be is gyűjti mind a két pontot. Ezzel pedig már három pont lesz a tabellán a differencia csapatunk előtt. Ettől még persze elvárás, hogy mi is megnyerjük a találkozót és tapadjunk a Révre és így a bronzérmet jelentő harmadik helyre!
