Felejthető győzelem
2016.05.08 15:16
Sirály Életmód SE - FSzSE 26-30 ( 9-15 )
A harmadik hely megszerzéséhez mindenképp szükségünk volt a két pontra. Ellenfelünk elég szűken állt fel végül csere nélkül. Mégis az elején annyi helyzetet hagytunk ki, hogy meccsben tartottuk a kék mezeseket. Aztán a félidő végére egy tisztességes előnyt gyűjtöttünk. Kicsit rá is ültünk, nehéz volt felpörögni. 10 perc alatt vissza is jöttek négy gólra. Aztán a kettős emberhátrány után megráztuk magunkat és a következő tíz percre már hét gólos előnyünk volt, ami aztán a mérkőzés vége felé már inkább nyolc gólosra duzzadt. Az utolsó öt percre az érdektelenségbe fulladt találkozón kaptunk négy gólt így szorosabb lett a vége, de izgulnunk nem kellett. Minél előbb el kell felejteni ezt a mérkőzést. Két hét szünet a bajnokságban és következik az utolsó találkozónk amit ha megnyerünk bronzérmesek leszünk. Addig azonban még a szezon legfontosabb mérkőzését is le kell játszani: május 21-én a Klapka utcában Maszarek Ottó búcsúmérkőzését...

